A Budapest Közút részt vett az M1-M7 közös szakaszának felmérésben
A projekt az automatizált vezetés megvalósítását elősegítő közös osztrák-magyar fejlesztés első része.
A hazai gazdaság számára kiemelten fontos autóipar egyik célja hogy ne csak összeszerelő üzemeket működtetve legyen jelen az országban. A hazai egyetemek mellett a különböző szintű beszállítók is bedolgoznak az autóiparba fejlesztéseikkel. Az önvezető járművek támogatására az 5G-hálózat fejlesztésével a mobilkommunikációs ágazat szereplői is megjelennek ezen a területen. Az elérendő cél érdekében a közúthálózat üzemeltetői, így a Budapest közút Zrt. is hozzá kell hogy tegyék a maguk fejlesztését, hogy megalkotása kerüljön a közlekedés biztonságát és kényelmét egyaránt javító automatizált vezetés technológiája.
Az említett szektorok képviselő közötti együttműködés során valósul meg az EUREKA programon belül egy olyan K + F projekt, amelynek kiemelt célja az automatizált vezetés, osztrák-magyar határon átnyúló tesztelésével kapcsolatos közös kutatás és fejlesztés. A Budapest közút Zrt. ebben azt a feladatot vállalta magára, hogy a projektben érintett területekre a különböző partnerekkel előállítson olyan statikus térképi állományokat, amely nélkülözhetetlen ek az önvezető autók számára.
Ennek első lépéseként került felmérésre az M1-M7-es autópálya közös szakasza Magyar Közúttal és az osztrák Joanneum Research kutatóintézettel. A mérésben a grazi partnerünk egy Riegl VMX-2HA típusú mobil lézerszkennert használt, ami társaságunk szakemberi számára kiváló lehetőséget biztosít a különböző műszerek (VMX-450 és VMX-2HA) által felmért háromdimenziós állományok, illetve a kameraképek összehasonlítására.
Legutóbbi hozzászólások