A térinformatikai szakterület bemutatkozása középiskolásoknak

Lázár Lajos térinformatikai vezető középiskolai diákoknak tartott bemutatót a Budapest Közút térinformatikai tevékenységéről. A hallgatóság betekintést kapott abba, hogy e terület hogyan támogatja társaságunk fő tevékenységét, Budapest útjainak üzemeltetését, és hogy a mérések során nyert adatok milyen széles körben és sokrétűen felhasználhatóak.

Mint azt kollégánk elmondta, a Budapest útjain végzett lézerszkenneres mérések során keletkező, folyamatosan frissülő geodéziai pontosságú adatok képezik az alapját a Budapest Közút közúti nyilvántartásának, melybe többek között beletartozik a közutakkal kapcsolatos elemek nyilvántartása, ilyen például a csomópontok adatai, a közúti jelzőtáblák és burkolati jelek helyzetének nyilvántartása.

A Budapest Közút közúti adatgyűjtő és adatfeldolgozó rendszerének (KARESZ) kialakítása 2013-ban indult azzal a céllal, hogy biztosítsa a fővárosi feladatokhoz szükséges alaptérképi és nyilvántartási adatok gyűjtését és karbantartását, például naprakész adatokat szolgáltasson a városi forgalmat befolyásoló objektumokról, az utak állapotáról. Ezen adatok segítségével út- és közműtervezéshez szükséges tervezési alaptérképek is létrehozhatóak. 

Mára már a KARESZ nem csak egy önálló adatgyűjtési tevékenység, hanem egy komplex adattárház és térinformatikai szolgáltatási központ része, amely nem csak az utakról, hanem számos más objektumról tárol adatokat.

Lázár Lajos az óbudai K-híd példáján mutatta be, hogy a lézerszkenneres mérések adatainak feldolgozásából keletkező modelleken milyen vizsgálatok végezhetőek el: például egy-egy műtárgyon, vagy annak környezetében.

A KARESZ által előállított adatok a KAPU webes térinformatikai portálon elérhetőek, ahonnan az információ minden érintettnek eljuttatható. A KAPU rendszeren keresztül a KARESZ adatok mellett elérhető a teljes közúti nyilvántartás adattartalma, a forgalmi rend nyilvántartástól elkezdve a kezelői határokon át, az utak állapotáig.

Az elmúlt időszakban a KAPU rendszer azonban tovább fejlődött, és mára már a fővárosi közúti nyilvántartáson túl számos kerületi önkormányzat számára is nyújt térinformatikai szolgáltatásokat. Eközben folyamatosan bővül a Fővárosi Önkormányzaton belül is a felhasználók száma.

Hibabejelentés

Társaságunk tevékenységével, az üzemeltetett létesítményekkel kapcsolatos bejelentéseiket, panaszaikat és javaslataikat itt is bejelenthetik.

    ÚthibaJelzőlámpaHíd, aluljáró


    Kerület:




    Észlelés dátuma: