Átadták az Arany János utca és a Nyugati pályaudvar metróállomásokat

Március 20-án átadták az M3-as metróvonal két újabb felújított állomását: az Arany János utcai és a Nyugati pályaudvar megállókban, valamint a Dózsa György úti metróállomásokon mától újraindult az utasforgalom.
 
Az állomások – melyek felújításában a Budapest Közút Mérnök igazgatósága műszaki ellenőrként vett részt – mind építészetileg, mind műszakilag megújultak. A felújításnak köszönhetően akadálymentesen elérhetővé váltak, a már megismert ferdeliftek mellett a Nyugati pályaudvarnál az aluljárószint és a felszín között egy hagyományos lift is épült. A két belvárosi állomás átadásával párhuzamosan két hagyományos lift megépítésének köszönhetően a Dózsa György úti metróállomás megközelítése is akadálymentes lett.

Újra a teljes vonalon jár az M3-as metró

Hétköznaponként újra a teljes vonalon, Kőbánya-Kispest és Újpest-központ között jár az M3-as metró március 20-a, hétfő délutántól. A Nagyvárad téren és a Lehel téren még tart a felújítás, ezért ezeken az állomásokon nem állnak meg a szerelvények, a lezárt állomások környéke pótlóbusszal és egyéb járatokkal közelíthető meg.

Forrás: bkv.hu, bkk.hu

Hibabejelentés

Társaságunk tevékenységével, az üzemeltetett létesítményekkel kapcsolatos bejelentéseiket, panaszaikat és javaslataikat itt is bejelenthetik.

    ÚthibaJelzőlámpaHíd, aluljáró


    Kerület:




    Észlelés dátuma: