Budapest Ösztöndíj Program 2023/2024

Budapest Főváros Önkormányzata számára kiemelten fontos a versenyképes tudással rendelkező hallgatók képzésének és ezáltal a humánerőforrás fejlesztésének támogatása, ezért az idei évben ismét meghirdeti a Budapest Ösztöndíj Program pályázatát a fővárosi székhelyen vagy telephelyen működő felsőoktatási intézmények nappali tagozatos képzésben résztvevő hallgatói számára.

A Budapest Ösztöndíj Program keretében a nyertes pályázók 5 hónapon keresztül szakmai anyagok és konzultációs lehetőségek biztosítása által lehetőséget kapnak kutatásra, majd tanulmány készítésére.

A Programban legfeljebb 20 fő nappali tagozatos, alap- vagy mesterképzésben részt vevő, felsőfokú tanulmányait folytató hallgató vehet részt, aki:

  • valamely fővárosi székhelyen vagy telephelyen működő felsőoktatási intézménnyel hallgatói jogviszonnyal áll;
  • a jelentkezést megelőző két lezárt, ennek hiányában egy lezárt tanulmányi félévben átlagosan legalább 4,00 súlyozott tanulmányi átlaggal rendelkezik;
  • angol, német vagy francia legalább középfokú, államilag elismert nyelvvizsgával rendelkezik;
  • vállalja, hogy a fogadó szervezetek valamelyikénél az ösztöndíjas időszak alatt a mentorral egyeztetett ütemterv alapján hetente legalább 20 órában (ebből hetente legalább 10 órát a fogadó szervezetnél eltöltve) a rábízott, a fogadó szervezetek tevékenysége szempontjából releváns kutatási feladatokat ellátja;
  • vállalja, hogy az ösztöndíjas időszak alatt legalább egy és legfeljebb négy, összesen legalább 60 000 karakter (másfél szerzői ív lábjegyzetek nélkül) terjedelmű tanulmányt készít a fogadó szervezetek által megadott, mentor által jóváhagyott, az ösztöndíjas tevékenységéhez kapcsolódó témában, melyet a mentora ötfokozatú skálán, írásbeli indoklással értékel;
  • vállalja, hogy az előírt követelmények nem teljesítése esetén, a letöltött ösztöndíjas időszakra vonatkozó, kiutalt ösztöndíjat visszafizeti.

A Programban részt vevő hallgatók részére nettó havi 100.000,-Ft/fő ösztöndíj kerül kifizetésre.

A Budapest Ösztöndíj Program alapvető célja, hogy az ösztöndíjat elnyerők betekintést nyerjenek a Fővárosi Önkormányzat, az annak irányítása alá tartozó költségvetési szervek, illetve a Fővárosi Önkormányzat többségi befolyása alatt álló, közszolgáltatást végző gazdasági társaságok tevékenységébe, megismerjék a helyi közigazgatás és közszolgáltatások rendszerét, s ezáltal hozzájáruljon a közigazgatáson belüli hatékony és célirányos utánpótlás kineveléséhez is.

Jelentkezési határidő: 2023. június 10.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓKÉRT KATTINTSON!

Hibabejelentés

Társaságunk tevékenységével, az üzemeltetett létesítményekkel kapcsolatos bejelentéseiket, panaszaikat és javaslataikat itt is bejelenthetik.

    ÚthibaJelzőlámpaHíd, aluljáró


    Kerület:




    Észlelés dátuma: