Elkészült a felújítás az Október huszonharmadika utcában és az Irinyi József utcában

Budapest, 2022. augusztus 1. – Befejeződött a felújítás az Október huszonharmadika utcában és az Irinyi József utcában. A Fehérvári úttól a Bogdánfy utca kereszteződéséig megújult az útburkolat, a járda és a vízvezeték is, és forgalomfigyelő kamerákat telepítettek több helyen. Az útszakaszon új kerékpársávot is kialakított a Budapest Közút, ezáltal létrejött a pesti nagykörúti kerékpársávok folytatása Budán.

Tavaly ősszel kezdődött, és a napokban ért véget a XI. kerületi Október huszonharmadika utca felújítása. A több mint 21 ezer négyzetméter útpálya teljes átépítése mellett erősített aszfaltburkolatot kaptak a buszmegállók, a buszmegálló peronok és a járdák is. A teljes szakaszon átépültek a szegélyek és a kapubehajtó-csatlakozások. A Petőfi híd felé vezető irányban két ivóvíz gerincvezeték kiváltására is szükség volt.

Az Allee bevásárlóközpont előtti szakaszon külön kanyarodó sávot alakítottak ki a parkolóba érkezőknek, és külön a visszafordulóknak. A gyalogátkelőhelyek megvilágítása érdekében megújult a közvilágítás is. A szükséges helyeken oszlopokat helyeztek át, jelzőlámpa-fejeket építettek át, és hurokdetektorokat telepítettek. Több helyen forgalomfigyelő kamerákat szereltek fel.

Az útfelújítással párhuzamosan az Irinyi József utcában és az Október huszonharmadika utcában létrejött a pesti nagykörúti kerékpársávok folytatása Budán, köszönhetően annak, hogy a Fehérvári úttól a Bogdánfy utca kereszteződéséig kétoldali irányhelyes kerékpársáv épült. Ez a fejlesztés óriási hiányt pótol, és nagy előrelépést jelent a budai és a pesti kerékpáros hálózat összekötésében is. A kerékpársávok kialakítása az útpálya gépjármű-kapacitását nem érinti, a gépjárműforgalmi sávok száma nem változott.

Az útfelújítás Budapest Főváros Önkormányzata 2020–2023. évi útfelújítási programjának keretében valósult meg a Budapest Közút Zrt. megbízásából. Nyílt közbeszerzés lefolytatása után a kivitelezési munkákat a Colas Út Zrt. végezte. A műszaki átadás-átvételi eljárás 2022. július 12-én kezdődött. A projekt a Fővárosi Önkormányzat finanszírozásával valósult meg, teljes nettó költsége 770 522 831 forint.

Élhetőbbé tesszük Budapestet: fővárosszerte a tervezett ütemben zajlanak a felújítások

A szűkös anyagi források ellenére a BKK és a Budapest Közút elkötelezett a fejlesztések megvalósítása mellett. A nagyszabású, hosszabb ideig tartó munkák, azaz a Blaha Lujza tér és a Lánchíd felújítása mellett idén tavaszra a Göncöl utcában, a Rákos-patak és a Kámfor utca között teljesen megújult a mintegy 1,4 kilométer hosszú útszakasz. Tavaly elkészült a rákospalotai Deák utca, az újbudai Péterhegyi út és az újpesti Rózsa utca rekonstrukciója. Az útfelújítási program további eleme a zuglói Vezér utca és a terézvárosi Podmaniczky utca rekonstrukciója, továbbá az Üllői út Szarvas csárda tér és városhatár közötti szakaszának, illetve a Mester utca Ferenc körút és Haller utca közötti szakaszának korszerűsítési terve. A BKK eredményes közbeszerzési eljárást folytatott le két további út korszerűsítésére, így a szerződéskötési moratórium letelte után idén indulhat a budafoki körforgalom- és kerékpárút-építés, valamint az újpalotai Erdőkerülő utca és Zsókavár utca felújítása is. A Budapest Közút kivitelezésében júniusban elkészült a Hungária körút felújítása a Hős utca és a Salgótarjáni utca között. Jelenleg a Mogyoródi út Nagy Lajos király út és Hungária körút közötti szakasza újul meg október végéig.

Hibabejelentés

Társaságunk tevékenységével, az üzemeltetett létesítményekkel kapcsolatos bejelentéseiket, panaszaikat és javaslataikat itt is bejelenthetik.

    ÚthibaJelzőlámpaHíd, aluljáró


    Kerület:




    Észlelés dátuma: