Folytatódik az M3 bevezető karbantartása, október 20-21-én forgalomkorlátozásra kell készülni

Október 20-21-én a belső sáv aszfaltozásával folytatódik az M3 bevezető városból kifelé vezető útpályáján az e héten megkezdett burkolatjavítás a Szerencs utcai csomópont környezetében. A munkálatok ideje alatt ekkor is három helyett kettő sáv lesz járható a forgalom számára. A Szerencs utcánál a keresztirányú közlekedés biztosítva lesz. Jelenleg a külső sávban zajlik a munka, ez a fázis október 18-ig fog tartani. Várhatóan a november 3-ai héten ugyanezen a szakaszon a középső sáv aszfaltozására kerül sor. A kivitelezést még a hideg, fagyos idő beállta előtt szükséges elvégezni. A bevezető centrum felé tartó oldalán – szintén a Szerencs utca közelében – a Kozák téri felüljáró javítása zajlik egy sáv lezárása mellett, melyre egy kamion okozta sérülés miatt van szükség.
Október 20-a hétfőn és 21-e kedden a Budapest Közút folytatja az M3 bevezető városhatár felé tartó oldalán a Szerencs utcai csomópont környékén megkezdett útfenntartási munkálatokat. A kétnapos kivitelezés ideje alatt nappal és éjszaka is egy sáv lesz lezárva a forgalom előtt, két sávon folyamatosan biztosított lesz a közlekedés. A korlátozással érintett szakasz közvetlenül a Szerencs utcai csomópont előtt lesz. A Szerencs utcai csomópontban nem lesz munkavégzés, a keresztirányú közlekedés biztosítva lesz.
Az október 13-ai héten a külső sávban kezdtük meg a burkolatjavítást egy sáv lezárása mellett a Szerencs utcai csomópont és a Kozák téri felüljáró környezetében, ez a munkafázis október 18-án, szombaton ér véget. Ezt követi jövő héten a belső sáv javítása. Várhatóan a november 3-ai héten ugyanezen a szakaszon a középső sáv aszfaltozására kerül sor, mely előreláthatóan 2 napot vesz igénybe.Ebben a munkafázisban is kettő sáv lesz használható a forgalom számára.
Folyamatosan nyomon követjük az M3 bevezető állapotát
A nagy forgalomnak kitett M3 bevezetőn a burkolat javítását még a hideg, fagyos idő beállta előtt szükséges elvégezni. Ekkor lehet ugyanis a tartós megoldást jelentő melegaszfaltos technológiát alkalmazni a burkolat karbantartásához. Az aszfaltozás mellett javítjuk a közműszerelvényeket és a forgalomtechnikai elemek is megújulnak.
Az M3 bevezető állapotát folyamatosan figyelemmel kísérjük, és a szükséges javításokat elvégezzük. Júniusban mintegy 7600 négyzetméteren az Írottkő park és a Tóth István utca közötti szakaszt aszfaltoztuk újra.
Forgalomkorlátozás a centrum irányában is
Az M3 bevezető centrum felé vezető oldalán a Kozák téri felüljáró javítása zajlik, melyre egy kamion okozta sérülés miatt van szükség. Emiatt a centrum irányban a felüljáró környezetében három helyett kettő sávon tud haladni a forgalom napközben, éjszakánként időszakosan egy sávon lehet közlekedni. A károsodott felüljárórész helyreállítását a Budapest Közút megbízásából vállalkozó végzi várhatóan november elejéig.
Köszönjük a türelmet!
Budapest Közút Zrt.
Legutóbbi bejegyzések
- Folytatódik az M3 bevezető karbantartása, október 20-21-én forgalomkorlátozásra kell készülni
- Burkolatjavítás miatt forgalomkorlátozásra kell készülni az M3 bevezető városból kifelé tartó oldalán
- A lakók és a közlekedők érdekei alapján alakult ki a végleges forgalmi rend az Egressy úton
- Fontos szakaszon hoztuk helyre a Róna utca burkolatát
- Útburkolat, gyalogátkelő és kerékpáros átvezetés is megújult Dél-Budán szeptemberben
Legutóbbi hozzászólások