Így zajlik az M3 felszíni akadálymentesítési projekt

A Budapest Főváros Önkormányzatával kötött együttműködési megállapodás alapján a Budapest Közút Zrt. saját tervezésében és kivitelezésében új jelzőlámpás gyalogos-átkelőhelyek létesülnek hét M3-as metróállomásnál: Újpest központ, Dózsa György út (Dráva utca), Lehel tér (Gogol utca), Nyugati pályaudvar, Nagyvárad tér, Népliget, Pöttyös utca. A megvalósítás időszaka: 2021-2023.

A hiánypótló projekt célja teljesen akadálymentes, új jelzőlámpával szabályozott gyalogos-átkelőhelyek kialakítása, a metróaluljárók akadálymentes összekötése a felszínen, az újonnan létesített liftek felszíni akadálymentes kiszolgálása, a csomópontban a kapcsolódó kerékpáros infrastruktúra megteremtése, szükség szerint új forgalmi rend kialakítása. A projektet 2022. december 12-én a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) számára is bemutatta társaságunk.

A teljes akadálymentesség kialakítását szolgálja a gyalogosok számára kialakított 2 cm-es szegélysüllyesztés a felállási felületeken a gyalogos-átkelőhely teljes szélességében, a kerékpáros átvezetéseknél 0 cm-es süllyesztés (szintbeni áthaladás biztosítása), maximum 2,5 százalékos lejtésű felállók építése, szükség szerint középszigetek kialakítása, szabvány szerinti megvilágítás biztosítása, taktilis elemek létesítése.

Ez történt 2021-ben a Pöttyös utcánál:

Az Üllői úton átvezető középszigetes gyalogos-átkelőhely létesült a Pöttyös utca torkolatában, mely csatlakozik a már meglévő Pöttyös utcai átkelőhöz. A metróállomás liftjének elérése az Üllői út túloldaláról megoldódott, ezidáig az Üllői utat csak lépcsős aluljárón keresztül lehetett átszelni. Új kerékpáros átvezetések épültek ki a csomópontban.

Népliget 2021:

Az Üllői úton a felüljáró keleti és nyugati oldalán összesen három-három új gyalogos-átkelőhely létesült, melyek csatlakoznak a felüljáró alatti lifthez. Kerékpáros átvezetéseket és a sávok újraelosztásával új forgalmi rendet alakított ki társaságunk.

Újpest központ 2022:

Az Árpád úton az István út keleti és nyugati felén két darab új gyalogos-átkelőhely létesült. A két új átkelővel a csomópont körbejárható az István úti villamosmegállók végében található 1-1 zebrával (Petőfi utca, Munkásotthon utca). A Petőfi utcai és a Munkásotton utcai gyalogos-átkelőhelyek is felújításra kerültek a projekt keretén belül.

Lehel tér 2022:

A Váci úton a Gogol utcai kereszteződés déli oldalán középszigetes gyalogos-átkelőhelyet alakított ki a Budapest Közút. Biztosítottá vált a Lehel Csarnok és a Váci út túloldalának felszíni akadálymentes megközelítése.

Dózsa György út 2022:

A Váci úton átvezető, valamint a Dózsa György úti és a Dráva utcai torkolatban új gyalogos-átkelőhelyek létesültek. A Váci úton átvezető középszigetes gyalogos-átkelőhely, valamint ennek folytatásaként a Dráva utcán átvezető szakasz biztosítja a kiépült lift akadálymentes megközelítését. A több középszigettel megszakított zebrák biztosítják a felszíni elérését a helyszíni kereskedelmi, szolgáltató és egészségügyi létesítményeknek. Új forgalmi rend került kialakításra a Váci úton.

Nagyvárad tér 2022:

Az Üllői úton a Szent István Kórház és a SOTE Elméleti Tömb között középszigetes gyalogos-átkelőhely létesült. A Haller utca torkolatában a villamosvágányon átvezető átkelő lett kialakítva. A Haller utcai villamosmegálló aluljárójánál az Orczy úton átvezető új gyalogos-átkelőhely kialakítására 2023-ban kerül sor. A Haller utcai villamosmegálló végénél meglévő zebra átépítésre kerül. Az Üllői utat keresztező gyalogos-átkelőhely felszíni összeköttetést biztosít a két kialakított lift között.

Nyugati pályaudvar 2023:

A Nyugati téren a felüljáró alatt a körút északi és déli oldalán átvezető gyalogos-átkelőhelyek kiépítésére fog sor kerülni. A felüljárótól nyugatra a körúton a villamosvágányon átvezető gyalogos-átkelőhely létesül. Biztosítva lesz a Nyugati tér teljes felszíni körbejárhatósága.

A teljes projekt közel bruttó 550 millió Ft-os költségvetésből valósul meg, tervezési és kivitelezési munkákkal együttesen 3 év alatt 7 helyszínen összesen 17 új, jelzőlámpával szabályozott gyalogos-átkelőhely létesül.

Hibabejelentés

Társaságunk tevékenységével, az üzemeltetett létesítményekkel kapcsolatos bejelentéseiket, panaszaikat és javaslataikat itt is bejelenthetik.

    ÚthibaJelzőlámpaHíd, aluljáró


    Kerület:




    Észlelés dátuma: