Megújult a Blaha Lujza tér

Újjáalakult Budapest egyik legforgalmasabb, jelentős csomópontja, a Blaha Lujza tér. A ligetes-fás találkozóhelyként újjászülető teret december 10-én, szombaton vehették birtokba a közlekedők. A felújítást a Fővárosi Önkormányzat megbízásából a Budapesti Közlekedési Központ bonyolította le. A Budapest Közút lebonyolítói és műszaki-ellenőri feladatokat látott el a tér felújítása során.

A korszerűsítés csaknem másfél évig tartott. A 2021 júliusában indult beruházásnak köszönhetően nemcsak a tér felszíne, hanem az aluljáró felső födémszigetelése, a fölötte lévő útpálya, valamint – kapcsolódó fejlesztésként – a Somogyi Béla utca is teljeskörűen megújult. A teljes munka bruttó 3,68 milliárd forintba került, ebből 2,68 milliárd forintot a Fővárosi Önkormányzat, 1 milliárd forintot Magyarország Kormánya biztosított.

A főváros klímavédelmi akciótervéhez kapcsolódva ligetes-fás találkozóhellyé alakították át a teret. Megújították az aluljáró szigetelését, ezzel együtt újjáépítették a Rákóczi út–Nagykörút csomópont útpályaszerkezetét.

Három új zebra létesült a kereszteződésben, így a már meglévő József körútival együtt mind a négy irányban lehet közlekedni a felszínen is az akadálymentes gyalogosátkelőn.

Kicserélték a gyalogos-aluljáró mennyezetének elöregedett, tönkrement belső vízelvezető rendszerét. Korszerűsítették a tér alatt elhelyezkedő közműhálózatot, megújították a csapadékcsatornát és a közvilágítást.

A megmentésre alkalmas fákon kívül 80 újat telepítettek. Megőrizték a Tabánból átültetett két tölgyfát, felújították a gombaszökőkutat és a színházi emlékművet. Ülőhelynek is használható növénykazettákat alakítottak ki, valamint egy, a tér burkolatából fellövellő vízjátékot is építettek.

Az egykori Nemzeti Színház székeire utaló bordó színű köztéri ülőalkalmatosságokat és asztalokat helyeztek ki, és a burkolatban megjelenítették a lebontott épület körvonalát.

Akadálymentes nyilvános illemhelyet helyeztek ki. Két új MOL Bubi gyűjtőállomás létesült, ezenkívül egyedi kerékpártámaszok is a kerékpárosok rendelkezésére állnak.

A téren és környezetében még lehetnek kisebb munkák (például elektromoshálózat-fejlesztés), az akadálymentes illemhelyet és a FUTÁR-kijelzőt rövid időn belül üzembe helyezik, a tér burkolatából fellövellő vízjáték és a gombaszökőkút pedig a tél elmúltával kezd működni.

Fotók forrása: Fővárosi Önkormányzat, BKK

Hibabejelentés

Társaságunk tevékenységével, az üzemeltetett létesítményekkel kapcsolatos bejelentéseiket, panaszaikat és javaslataikat itt is bejelenthetik.

    ÚthibaJelzőlámpaHíd, aluljáró


    Kerület:




    Észlelés dátuma: