Újabb mérföldkőhöz ért az M3-as metró felújítása

Az M3-as metró felújítása újabb szakaszához érkezik: január 23-án megnyitják a Ferenciek tere és a Deák Ferenc tér állomásokat az utasforgalom előtt. Ezt követően Kőbánya-Kispesttől már a Deák Ferenc térig lehet utazni a metróval, így Dél-Pest felől átszállás nélkül elérhetővé válik a belváros, az M1-es földalatti, valamint az M2-es metró. A Deák Ferenc tér és a Göncz Árpád városközpont között továbbra is pótlóbusz közlekedik, a Nagyvárad téren pedig az állomás felújítása miatt továbbra sem állnak meg a szerelvények. Az M3-as metró felújítása, melyben Mérnök igazgatóságunk is részt vesz lebonyolítóként, a tervek szerint 2023. második negyedévében fejeződik be.

Forrás: bkk.hu

Hibabejelentés

Társaságunk tevékenységével, az üzemeltetett létesítményekkel kapcsolatos bejelentéseiket, panaszaikat és javaslataikat itt is bejelenthetik.

    ÚthibaJelzőlámpaHíd, aluljáró


    Kerület:




    Észlelés dátuma: