Három új gyalogosátkelőt építünk a Nyugati térnél

Akadálymentesen körbejárható lesz a felszínen a Nyugati tér annak köszönhetően, hogy a Fővárosi Önkormányzat törekvéseihez kapcsolódva három új – jelzőlámpával szabályozott – gyalogos-átkelőhelyet létesít a csomópontban a Budapest Közút Zrt. Az Újjáéledő sugárutak városfejlesztési koncepció keretében zajló munkák június 19-én, hétfőn kezdődtek, és tervezetten két hónapig tartanak.

Újabb jelentős fővárosi csomópont válik akadálymentessé: a Budapest Közút Zrt. a Fővárosi Önkormányzattal együttműködve három új gyalogos-átkelőhelyet létesít a Nyugati téri csomópontban. Ennek köszönhetően az arra közlekedők

• a Nagykörúttal párhuzamosan a Bajcsy-Zsilinszky utat és a Váci utat, valamint

• a Szent István körutat keresztezve is jelzőlámpás, hangjelzéssel kiegészített zebrát vehetnek majd igénybe.

Az átkelők építése június 19-én, hétfőn kezdődött, és előreláthatólag két hónapig tart. A kivitelező szakemberei kialakítják a csomópontban a kapcsolódó kerékpáros-infrastruktúrát is, megvalósítva a Bajcsy-Zsilinszky úti és a kialakítás alatt lévő, védett Váci úti kerékpáros-útvonal összekötését.

Esélyteremtő Budapest: akadálymentes fővárosi csomópontokat!

A Nyugati téri beruházás hozzájárul ahhoz, hogy csökkenjenek a közlekedési veszélyek, élhetőbb legyen a forgalmas köztér, amelyet a babakocsival, illetve a nagyobb csomaggal közlekedők, valamint a mozgásukban korlátozottak is akadálymentesen körbejárhatnak a felszínen.

Újjáéledő sugárutak

Az M3-as metróvonal felújításának befejezésével új szakaszába lépett az Újjáéledő sugárutak városfejlesztési koncepció megvalósítása. A felújított metró és az évek óta alacsonyabb forgalom most lehetőséget ad arra, hogy a belvárosi autópályák helyett újjáéledjenek az egykor szebb napokat látott sugárutak. A feleslegessé váló buszsávok átalakításával egyszerre cél, hogy kisebb legyen a belváros forgalmi terhelése, hogy biztonságosan lehessen kerékpározni az Üllői út és a Váci út mentén, illetve hogy csökkenjen a torlódás mértéke a belvárosban. A Nyugati téri gyalogátkelők kialakítása is szorosan kapcsolódik ehhez az átfogó városfejlesztési koncepcióhoz.

További információk: BKK.HU

Hibabejelentés

Társaságunk tevékenységével, az üzemeltetett létesítményekkel kapcsolatos bejelentéseiket, panaszaikat és javaslataikat itt is bejelenthetik.

    ÚthibaJelzőlámpaHíd, aluljáró


    Kerület:




    Észlelés dátuma: